Megállok egy kicsit – nyolcadik rész

Rövid élettörténetem lassan a végéhez – a jelenhez – közeledik. Az írás utolsó előtti részét olvashatjátok. Köszönöm, hogy kísértek.

Gellért az ötödik

De a három (élő) gyereknél a négy sokkal csábítóbb, izgalmasabb, különlegesebb. Legalábbis számunkra. Bár néha úgy érezzük, minden energiánk és lélekszegletünk foglalt, és nem fér már el több gyerek. Fér, vagy nem, mégis szeretnénk! De most lányt, mindenképpen. Körüljárjuk a témát, áttanulmányozzuk a lányfoganási-irodalmat. Az évezredes biztonságú kínai naptár, a titkos Czeizel-módszer és a természetes családtervezés körmönfont logikája szerencsére pont ugyanazt az időszakot jelöli meg a lány-sikerre. Rajta hát, édes kicsi lánybaba-kezdemények, siessetek, most ti tapadjatok meg! A tapadás biztos, a nem – nem… Izgalmas a babavárás három aktív fiúcskával, a vakáció kitörésével reménytelen a mindennapos pihenés. Folynak a találgatások, szinte mindenki biztos benne, hogy kislányunk lesz. A boldogságom hatalmas, milyen régóta várom már ezt a kislányt! Aztán egy óvatlan pillanatban az ultrahangos képernyőn valami zacskóféleség árnyéka tűnik fel. Jaj, ne! Lehet, hogy ő is fiú? Egy világ omlik össze bennem. Istenem, add, hogy örülni tudjak neki! Hogy higgyem: négy fiú jobb, mint három… A nyári forróságban kibújó Gellért ezt hamar megmutatja: ahogy egy barátnőm mondja, cukisági faktora minden eddigi babánkét felülmúlja. A nagyok „színváltósnak” nevezik, mert foltos: vöröses-sárgás-fehéres-lilás. De ő a mi Gellértünk, így színesen is. A köszöntő sms-ek családi focicsapatról beszélnek, és arról, mennyire nagyszerű dolog az, ha valakinek négy fia van. Úgy érzem, igazán beindult az élet.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: