Gellért ma Áronnal fürdött, víz-zöldítő tablettás vízben – ez egy nagyon menő, reklámban látott termék hasonmása, nagy örömet szereztem vele a kicsiknek. Szóval édes Gellértkém fürdés közben azt kiabálta ki a kádból, hogy: – Anya, még a szempillámat is megmostam szappannal! – Hát végre elnevettem magam ezen a bénára sikerült napon… Fél órával azelőtt értem haza Áronnal a tollasedzésről, de nem akárhogy. Képzeljétek, égve hagytam a Suzuki lámpáit, és a két és fél óra elég volt ahhoz, hogy az akkumulátor lemerüljön. Már gyanakodva, félve ültem be, amikor rájöttem, hogy megint nem figyeltem oda (az elmúlt három hétben ez volt a negyedik ilyen alkalom!), és hát indításkor még csak meg se mordult az autó. Miután rájöttem, hogy nincs más megoldás, ismeretlen férfiakat kezdtem leszólítani – milyen jó móka ez az iszonyú meleg nyári estén, amikor ragadok az izzadtságtól és ég a szemem a fáradtságtól! – Elnézést, nem kapcsoltam le az autóm lámpáját, és nem indul. Van olyan zsinórja, amivel összeköthetnénk az Ön autóját az enyémmel, hogy hátha elindul? – Fél óra után lett egy vállalkozó autós (ketten ültek benne), bár a zsinóros indítómódszer többszöri próbálkozás után is sikertelennek bizonyult. Közben tucatszor bocsánatot kértem, hogy az idejüket rabolom, aztán idióta módjára udvariasságból elkezdtem kergetni egy zacskót, ami kirepült a csomagtartójukból, miközben keresték nekem a dolgokat – mint a filmekben, elkapnám a zacskót, de továbbrepül. Rálépnék, megint tovább fújja a szél. És érzem, hogy közben hátulról néznek, hova szalad ez a nő, nincs semmi a zacskóban – de amikor elindultam, még nem tudtam, hogy üres -, de azt gondoltam, kevésbé idióta a helyzet, ha elkapom, de csak repült, sodródott, úgy éreztem, sosem tudom megfogni. És végre megfogtam, de minek? Szóval idiótán zavart mosollyal visszamentem a férfiakhoz kezemben az összegyűrt zacskóval, és igen, komplett idiótának éreztem magam és a helyzetet, hiszen még a motorháztetőt sem tudtam kinyitni. (Ok, az IDIÓTA szó egy ideig ezt az esetet jelenti majd számomra.) Aztán megtolták hárman az autót, és elindult. Ok, ez így egy sztori, de nem különösebben érdekes. De úgy már ultra szörnyű, hogy a múlt héten pont UGYANEZ történt velem, akkor is egy másik autó segítségével tudtam csak elindulni, de ott csodák csodájára épp egy ismerős biciklizett a bénázásom irányában. És tovább fokozom a történetet: szintén múlt héten két órán keresztül állt úgy az autóm őrizetlenül egy parkolóban, hogy a tetején hagytam a slusszkulcsot!!! Nem vitték el, de normális vagyok én??? Hol van a szórakozottság határa? Ó, szerintem azt már átléptem… Hát a fiúk eddig is sokat mulatoztak a vezetéseim közben előforduló mindenféle gáz helyzeteken, de a fölemlegetnivaló lista úgy látszik, egyre csak dagad… Hát ez is vagyok én.