…akkor az első órák gyönyörűek. Bár azt sem tudom, hol kezdjem a munkát, melyik kupacot számoljam föl elsőnek, melyik helyiségben a legnagyobb a káosz, mégis úgy érzem, mindennel végezni fogok, mire hazaérnek. Rend lesz, csillogni fog a ház, közben pihenek is sokat, talán barátnőzök egy kicsit, és Gáborral sokat leszünk együtt. Ma van a harmadik nap, hogy elmentek itthonról mind a négyen. A két nagy ministránstáborban van a Vértesben (ásott WC, forrásvíz, sátor, tábori mise), a két kicsi pedig Anyunál nyaral. Mára már csökkent a kezdeti lelkesedésem, mert egyre inkább rájövök, hogy nem fogok végezni A MINDENNEL. Pedig a mosógép hétfő óta folyamatosan megy, mert a szokásos szennyes-sokaság mellett nyáron mindig nagy extra neki a Pitypang. Ma is épp váltás volt, ilyenkor öt paplan- és párnahuzat, öt nagy és három kicsi törölköző, és számtalan konyharuha kerül haza sürgős mosásra, vasalásra – azonnali intézkedésre. Nagy meló ez nyáron, de az érkező vendégeket mindig ropogós ágyruha várja a kis nyaralóban, megéri ezért dolgozni. Na de mesélem, hogy mit csináltam még! Elraktároztam télire azt a több mint ötven kis üveg málna és fekete ribizli lekvárt, amit készítettem az elmúlt hetekben. Ehhez címkéket gyártottak a fiúk, Áron nevet írt rájuk és dátumozta őket, Gellért gyümölcsöket rajzolt a címkékre. A pincepolcokat letakarítottam, és a tavalyról maradt kósza lekváros, befőttes és savanyúságos üvegeket egy polcra tettem. A házban két szobában is átrendeztem a játéktárolókat, megcseréltem két polcot, hogy Gellért autóinak jobb helye legyen. Fölraktam egy képet a falra (én kéthetente egyszer biztos kiszögelek valamit – köszi Gábor, hogy megengeded, és nem haragszol az elrontott lyukakért…), számtalanszor elmosogattam, tökfőzeléket főztem, a nappaliban polcokat rendeztem, port töröltem, hatszor kiteregettem, és ugyanennyiszer leszedtem a száraz ruhákat. Enni adtam a kutyának, a nyúlnak, a teraszon új kiülő részt alakítottam az eddigi „dizájn” felszámolásával. Elpakoltam ötmillió széthagyott ruhát, napszemüveget, radírt, fülhallgatót, kiszáradt virágú cserepet, cipőt, plédet, számlát. E-maileztem, telefonáltam, vásároltam. Pitypangot takarítottam, barát-vendéget fogadtam. De szórakoztunk is: moziban voltunk, a plázában Gábor ruhatárát pótoltuk, bicikliztünk, naplementét épp lekésve lángosoztunk. A ház még egyáltalán nem csillog, de már látom, hogy nem is fog. A fiúk már hiányoznak, pláne mióta megnéztem a barlangban rekedt thai fiúcskákat az interneten. Abban a barlangban jelen van az Isten, a tíz napja kilométereket úszó, kereső, életüket keményen kockáztató búvárok lelkében pedig az igaz Hit és a töretlen Remény. Hogyan tudták azok a gyerekek tíz napig étel nélkül, teljes sötétségben hinni azt, hogy megtalálják őket? Édes fiúcskák! Igen, ők is nagyon hiányoznak otthonról! De hatalmas csodát élnek át, az biztos… Na megyek, folytatom a pakolást és a selejtezést, míg Gábor megjön. Aztán pihenünk, megnézünk egy filmet. Még két nap, és itthon lesznek a gyerekek. Vajon észreveszik, hogy rend van?