Hú de régen írtam ide! De közbejött a szeptemberi új kezdet, ami, tudjuk, hogy nem könnyű feladat. Alap, hogy az iskolára legyen meg mindenkinek minden: tanfelszerelések és ruhák, cipők, kinek mi hiányzik. Amellett, hogy a tanévkezdés napjától – minden átmenet nélkül –  reggelente egy ébresztőóra zaja után azonnal mosolygósan és kedvcsinálóan kell ébreszteni a gyerekeket, újra hozzá kell idomulni a fölfokozott napi ritmushoz. Meg kell találni az ideális zeneóra és szolfézs-időpontokat, ismét nekiindulni az edzéseknek, fejest ugrani a sorozatos focimeccsezésbe, kajakversenyekbe, közben Balázs bérmálásra is készül. És elindultak a “kedvenc” programjaim, a családi napok: óvodában, iskolában, elsőáldozónak, bérmálkozónak, itt egy évfordulós bemutató, ott egy szülinap, persze elvárás, hogy mindenhol ott legyünk. Szóval a nagy nyári ráérés után hirtelen egészen tele lett a naptárunk. De az estéket azért próbáljuk a megszokott mederben tartani, legalább a kicsiknek, vagy annak, akinek épp nincs sürgős, elmaradt feladata. Bár Balázs ilyenkor rendszeresen házi feladatot ír, a többiek hárman szinte mindig együtt tudnak mesét hallgatni. Az előző hét estéin egy Fésűs Éva “bűnügyi regényt” olvastunk: Tapsikáné fülönfüggője a címe. Nagyon szeretjük Fésűs Évát, csodás édesen tud fogalmazni, a kisállatokat úgy személyesíti meg, hogy közben a környezet is megelevenedik. Az erdő lakói mintha mi lennénk, szerintem igazi jó gyerektörténetek. Vannak részek, amelyekért kifejezetten rajongok, gondoltam, idemásolom nektek az egyik ilyet, mielőtt visszaviszem a könyvtárba a könyvet. Elöljáróban annyit, hogy Tapsikáné, az idősödő nyúl asszonyság költözni akart, mert félt a régóta körözött, környéken ólálkodó rókától. Sajnos a 39 gyereke közül már egy sem élt vele. “Mind szétszaladtak, már egy káposztalevelet sem kapok tőlük!… Tapsikáné serényen tett-vett régi kis vackában. Azt szedegette össze, rakosgatta ide-oda, amit majd elvisz magával Illaberekbe. Nem volt könnyű feladata, mert mire egy nyuszifül őszülni kezd, addigra a legszegényebb nyúlcsaládban is rengeteg holmi halmozódik fel. … Ott volt például a salátalevelekből összefűzött album. Mindig eltette azt a salátalevelet, amelyikbe először haraptak bele a gyerekei. Ezt a világ minden kincséért sem hagyná itt! … Egy kihúzott fióknál percekig állt, és könnyek szöktek a szemébe. Beszáradt festékek között ritkaszálú tojásfestő ecset hevert. Ó, azok a régi szép húsvétok! Ma már egyetlenegy tojást sem tudnak kipingálni, mert reszket a keze. Az ecsetet mégis elviszi emlékül, felidézni általa szépséges, fiatalnyuszi-korát. Tapsikával is egy húsvéti hajnalon ismerkedett meg… Tapsikáné elérzékenyült. Kifújta az orrát egy árvácskalevélbe, aztán ment tovább a dolgára.” … Hát szeretem, ha ilyen gyönyörűségeket hallgatnak a fiúk, amíg hajlandók rá. Jó meseolvasását nektek is!