Megjöttünk Hollandiából

 

Másodszor jártam Hollandiában. Két éve Balázst és Jakabot vittem magammal, most Jakab és Áron jött velem. Nem kell sajnálni az itthon maradottakat sem, Gábor jóvoltából mindig nagyon jól elszórakoznak, amíg mi odavagyunk. De nem szeretném túlidealizálni a dolgokat: ebben az őszi időszakban annyi sok dolgunk volt, hogy a repülőjegy-foglalás – így maga az utazás is – csupán egy tétel volt a sok-elintéznivalós, fáratag listánkon. Hát elég gáz, ha már itt tart az ember, ugye? De az ígéret szép szó: Áron két éve várta, mikor kerül rá a sor, mikor ülhet repülőre, mikor nézheti meg, hol laknak Égiék. Szóval belevágtunk. Miután két hete leadtam a két hónapig tartó aktuális munkáimat – az ilyen időszakok alatt a házimunka is eléggé feltorlódik -, és átvendéglátóskodtuk a négynapos hétvégét (a létszám 11 és 14 között mozgott éjjel és nappal), felkészültünk Balázs bérmálására, és megültük a jeles napot, … szóval mindezek után másfél nappal már ültünk a repülőn. Útravalóul eltettem magamnak Gáborom szavait: “Tudom, hogy fáradt vagy, és régóta nem volt idő szusszanni, de próbáld magad jól érezni! Azért vagytok ott, hogy világot lássatok, ennek érdekében tegyetek meg mindent, ami jól esik!” Minden nap a fülemben csengett ez a kedves buzdítás, és ennek is tulajdonítom, hogy csodás élményeket engedtünk be a lelkünkbe. Persze Égi folyamatos gondoskodása is segített minket. Mialatt az unokatesók és a szülők iskolában, edzésen, zeneórákon és munkában voltak, mi hárman fölfedeztünk egy csomó olyan dolgot, amiről eddig azt sem tudtuk, hogy létezik. Szédítő volt a szélmalom forgó lapátjai mellett a magasban állni, ráadásul a szintén magyar, odakint családot alapító egyik unokatestvérem és kisfia társaságában lehettünk ott. A művészettörténészekkel együtt összehasonlítani Mesdag panorámaképén a tengerparti homok színét az igazi homokéval, zsilipeket és gátakat építeni a hágai Madurodam mini Hollandiájában, óriási és minitulipánok között fényképezkedni, kicsi kagylószigeteken ácsorogva nézni a tengerparti naplementét, és mindeközben látni Jakab és Áron önfeledt örömeit. Nekem mindig csodálatos átélni, hogy a világ rajtam kívül is működik. Hogy olyan helyeken is van boldog élet, amiről én nem tudok. Hogy hozzám hasonló nők, az enyémhez hasonló ízléssel, karakterben az én gyerekeimhez passzoló gyerekeket nevelnek. Hogy a világban mindenki képes ugyanazt érezni, hogy mindenki ugyanannak örül, és nagyjából ugyanazt várja az élettől, mint mi… Jó volt belelátni Égiék életébe is. A gyerekeik a félmagyar-félnémet összetételük mellett az évek során kicsit már hollandokká váltak, öt nyelven értenek, megvan a magabiztos helyük ebben a – nekem – messzi országban, jelenleg ezt tekintik otthonuknak. Igen, a gyerekek bármihez alkalmazkodnak. Micsoda különleges és nagy ez a világ! Milyen sok lehetőség közül választhatunk! Ma itt, holnap ott – dolgozunk, utazunk, csetelünk, vásárolunk határokon és ezer kilométereken keresztül is. Nekem mégis nagyon jó volt hazajönni. A reptéren fülig érő szájú, szőke fejecske, és egy kicsit fáradt, de boldog férj várt. Itthon egy félmosolyos kamasz, aki a hat nap alatt is óriásit nőtt, és elégedetten vette át a “megrendelt” holland finomságokat. Az asztalon virágcsokor, a hálóban tisztára mosott ágynemű. Gerebélyezett kert, melegedő vacsora, a mesélésemre őszintén és lelkesen figyelő férj. Igen, itt van a mi helyünk.

You May Also Like

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: