Egy fióknyi élet

A január nekem rendszerint a tisztulásról is szól. Ki kell üríteni a hűtőt, át kell szellőztetni a csemegés szekrényt, rendbe kell rakni a spájzként szolgáló pincét. Beszerzés, vásárlás helyett a felhasználás, az elhasználás ilyenkor a jelszó, és talán régen is így volt ez, amikor tél lévén csak azt tudták enni az emberek, ami még a spájzban, pincében tavalyról megmaradt. De a konyhán kívül érdemes a ház többi részében is “tisztogatnunk”, legelőször is azért, hogy helyet keressünk az ünnepekkor beérkezett ajándékoknak. A jó ajándék persze magától megtalálja a helyét, de nálunk mindig van morfondírozni-való e téren.

Én nagyon szeretek selejtezni, és mondhatom, az évek során igazán kiművelődtem a szelektálás irodalmában. Ismerem az irányzatok jó részét, megértettem a módszereket, és alkalmazom is őket. Szerencsére már nem vagyunk nagyon vásárlósok, élelmiszeren és némi ruházaton kívül nem igazán veszünk mást. Kivétel a tollasütő és tollaslabda, amikből mindig kell még, még, és még, és amikből a ház bármely, számomra meglepő pontján is lehet egy-egy darabot találni. (Biztosan azért intézik így az elhelyezést a gyerekeim és jó férjem, hogy hirtelen felmerülő tollasozási kedv esetén azonnal kéznél legyen a felszerelés.)  No de térjünk vissza a boltokba! Őrületesen sok fölösleges cuccért fizetünk mi, emberek, és nemcsak pénzzel, hanem az időnkkel is. És mennek haza a szebbnél szebb holmik, és telik a ház, pakolódnak az új dolgok ide és oda, és zsúfolódik a gyerekszoba, töpörödnek az évekkel ezelőtt még tágas a konyhapultok. Megtelik a ház kincsekkel, szépségekkel, amik tényleg kincsek és szépségek, de igazából fölösleg dolgok, amik aztán port fognak, helyet szorítanak ki, és feladatot adnak. Sőt, ahogy egy barátunk mondja, még fűteni is kell őket: az apró tárgyainkból összeálló nagy térfogatot fel kell melegítenie, aztán melegen kell tartania a rendszernek, ami nem kevés energia… Ma annak örülünk, ha sok mindenünk van, közben nem vesszük észre a cucc-rabságot. Vagy csak én érzem így? Amikor a Lenti Mama házát pakoltuk ki, anyukám egy pillanatra megállt a tiszta szoba asztalának kis fiókja előtt. Leült, kihúzta, ölébe vette a barna kis tárolót, és pár percig elnézegette a kevés fényképnek, hivatalos okmányoknak, szebb zsebkendőknek és a szemüvegnek hosszú évek óta otthont adó fiókot. “Nézd, ez egy élet” – mondta szomorúan, és ez a mondat már akkor, tizenévesen hasított. Pedig igaz volt, mert évezredek teltek el úgy, hogy az ember saját holmija elfért (vagy csak elfért volna) egy kis fiókban. A másik hasító cuccos mondatot a jegyesoktatást tartó pap barátunktól kaptunk egyszer, amikor meglátogatott minket a közösnek készülő otthonunkban. Látva a tárgyainkból összeállt színes kavalkádot, kacagva, igen, kacagva jegyezte meg, hogy “Na, a gyerekeiteknek aztán jó nagy konténert kell majd hívatnia, ha ezt ki akarják pakolni!”… Hát nem mondhatom, hogy manapság már minimál stílusban élünk, de mindezek miatt folyamatosan próbálom kordában tartani a házunk “tartalmát”…

Én mindig selejtezek: van egy ügyeletes ládám, amibe bedobom, ami valamiért nem annyira kell nekünk. Ezek a félretett cuccok aztán sokféle utat járnak be. Egy a lényeg: gyorsan tűnjenek el a házból, mielőtt meggondolom magam! A folyamat a következő: a kiszelektált dolgok egy részét azonnal fényképezem, és felkínálom a barátnőimnek. A sikeres tulajdonoscsere mindenkinek öröm: nekem helyem lesz, nekik szép vagy hasznos valamijük. De rendszeresen viszek szatyrokat a családsegítőbe, nemcsak ruhákat, hanem konyhai felszerelést, dísztárgyat, használati tárgyat, könyvet is. Utóbbit ajándékoztam már könyvtárnakés adtam el antikváriumnak is, az újságoknak pedig szerintem az öregotthonban van a legjobb helyük. A helyi facebook csoportokban szívesen vásárolnak az emberek használt cikket, nálunk az ilyen ügyletekből jött pénzek egy “kajak” feliratú dobozban várakoznak arra, hogy egyszer új formában vízre szálljanak. Igényes játékokat az óvodák, iskolák is szívesen fogadnak, meg hát a Pitypangban is sok minden elfér. Egy szó, mint száz: a kukába semmi nem kerül.

Van köztetek olyan, akinél nincsenek hosszú idő óta átnézésre váró szekrények, selejtezni való lerakatok, vagy régóta parlagon hagyott vízszintes területek, amiket szeretnétek visszakapni, kiszabadítani a cuccok fogságából? Biztatlak Titeket, kezdjetek neki a szelektálásnak! Jócskán meglesz a látszatja, mert ha idekint tisztítasz, belül is tisztább leszel. Kedves Olvasó! Ha vetted a fáradságot, és végigolvastad ezt a bejegyzést, akkor a – remélem, sikeres – inspiráláson kívül egy ajándékot is adok neked. Rendszeres követőim között egy 2500 Ft-os ajándékutalványt sorsolok ki, amit a Gárdonyi Antikváriumban lehet beváltani, akár egy tavaszi Velencei-tó kerülő bringázás közben. Ez a bolt mindazoké, akik szeretik a mesebeli, régimódi, csodás, ódivatú üzleteket…  A játékban való részvételhez csak annyit kell tenned, hogy 1. feliratkozol követőnek, vagy már fel vagy írva (összesen egy e-mail cím szükséges hozzá), 2. hozzászólásban megírod nekem, hogy melyik bejegyzés tetszett legjobban a tavasz óta közzétett írásaim közül. A játék február 4-én hétfő este 10 óráig tart, és részemről egy köszönetnyilvánítás a figyelmetekért. Jó pakolászást kívánok!

(Bár az eredeti játék egy tavaszi hétvége díjával futott, most újabb felületeken tud megjelenni a bejegyzés, ezért kiterjesztettem a játékidőt, és újabb nyereményt tettem közzé. Az eredeti játék ez volt: Rendszeres követőim között egy tavaszi hétvégét sorsolok ki a nyaralónkban, az agárdi Pitypang Vendégházban! A játékban való részvételhez csak annyit kell tenned, hogy 1. feliratkozol követőnek (összesen egy e-mail cím szükséges hozzá), 2. ezen a felületen való hozzászólásban vagy facebook kommentben megírod nekem, hogy melyik bejegyzés tetszett legjobban a tavasz óta közzétett írásaim közül. A játék január 25-én éjfélig tart, és részemről egy köszönetnyilvánítás a figyelmetekért. Jó pakolászást kívánok!)

You May Also Like

32 Comments

  1. Nagyon szeretem olvasni az írásaidat! Nekem” Egy fióknyi élet” eddig a kedvencem! Üdv.: V.Erika

  2. Azok a gyönyörű esti mesék tetszett nagyon , jó ötletet kaptam belőle.
    De nehéz egyetlen egyet választani, mindegyiknek annyira örülök már akkor még mielőtt elolvasnám , h fülig ér a szám ha látom az e-mailt 🙂

  3. Kedves Erika, mindig élmény a cikkeid olvasni, ez különösen tetszett.
    Jómagam is szeretek selejtezni, és a dolgokat betenni a körforgásba,az adás folyamába.
    A párom inkább ragaszkodós, nehezen elengedős, de nagyon nyitott gondolkodású, úgyhogy alig várom, hogy elolvassam neki az írásodat.

    Puszillak

  4. Kedves Erika!
    Általában a legfrissebb hozzászólásod tetszik a legjobban 🙂
    Egyébként pedig a Megállok kicsit sorozat és a kisbaba-süni a kedvencem.
    Szép napokat kívánva Nektek: Eszter

  5. Épp jókor jött az adventi cikked, már a címnél mosolyogtam és megsejtettem, hogy a cikked miről fog szólni. Lelassítást, a Lényegesre való figyelmet erősítette bennem, jó volt olvasni a sok tennivalót, programot, hisz nálunk is hasonlóan sűrűsödött az élet, s a biztatást, hogy van még pár nap az elcsöndesedésre.

  6. Kedves Erika!
    Nehezen tudnék választani, de az ölelés a grófnőtől különösen tetszett, talán pont a találkozás élményének leírása miatt. Azért ígérem a selejtezésben rendrakásban is egyszer majd megpróbálok példát venni Rólad:)
    Zsuzsi

  7. Nagyon jó olvasni az írásaid! De komolyan! Talán a Piros szánkó volt számomra a legszívmelengetőbb?

  8. Hozzám közel áll minden írásod Erika, de a leginkább ez:
    Megállok egy kicsit – negyedik rész /Sára/

  9. Szia, Erika! Az utolsó a kedvenc írásom tőled. Nagyon tetszik a stílusod, öröm olvasni az írásaidat!
    További sok sikert a blogodhoz!

  10. Szia Erika !

    Köszönöm az újabb írásodat, ez is nagyon tetszett, nagy igazságok vannak benne, igen tanulságos. A férjemnek inkább nem mutatom meg, mert nálunk én vagyok a “gyűjtögetős” és akkor még jobban mondaná ….. 🙂 De teljesen igazad van, egyszer talán én is eljutok a szelektálás művészetéhez 🙂 Nekem a piros szánkó a kedvencem.
    Örömmel várom a további írásaidat is.

  11. Kedves Erika!
    Megállok egy kicsit – negyedik rész…
    Mert az Angyalok értünk vannak…
    Szeretettel: Alíz

  12. Kedves Erika!
    Most találtam rá a blogodra és ez az első bejegyzés, amit olvastam Tőled! Mondjuk akkor kedvencnek, hiszen ez bilincselt le, hogy sorozatban el is kezdjem az összes többit! 🙂 Igazán szívet melengetőek az írásaid-ez pedig emellé kifejezetten hasznos is, inspiráló! Köszönjük!

Hozzászólás a(z) Kati bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

%d blogger ezt szereti: