Gábor munkahelyén az év végi ajándékot a cég egy kis fémbőröndbe csomagolta. Amint a bőrönd hazaért, az öröm mellett azonnal fölmerül a kérdés: kié legyen? A fiúk vágyakozó arcát látva tennünk kellett valamit, a nagyobb gyerekes kollégáknak köszönhetően hamarosan kaptunk is még másik hármat. Így azóta itt-ott bőröndökbe ütközöm a házban, és ilyenkor azt gondolom, milyen jó, hogy már ezek is itt vannak…. De tény, hogy a kicsik azóta is aktívan használják őket: Áron múlt héten vele ment tollasversenyre (édesem az országos meccsekre úgy állt ki, hogy a fémbőröndje ott volt a pálya szélén, benne egy apró törölközővel). Gellért is nagyjából mindenhova magával viszi, de a fontos helyekre mindenképp: Balázs felvételi feladatlapjainak megtekintésére az igazgatói irodába, az illatszerboltba és a misére is. Minden nap rendezgeti, rendszerezi az apró kincseket, ilyenkor egy-egy szerencsés dolog a fiókjából a bőröndbe kerül, közben valamiért egy másik dolgot száműz onnan. De a leglényegesebbek nem változnak: van benne rubik kocka, kisrádió, egy takaróról leszakadt bárányszőr darab, bontatlan “poszt it” csomag, zsebkendő, egy elefántos kulcstartó (kulcs nélkül), a múlt heti zsúron kapott papírduda, és egy galambtoll. Tegnap éppen rendezgette a kincseit, amikor a tollon akadt meg a szeme. – Apa, amikor ti gyerekek voltatok, még madártollal írtak? – kérdezte az édes, és mi Gáborral annyira elkezdtünk nevetni, hogy a gyerekek nem tudták, mi történhetett. Pedig Gellértet tényleg komolyan érdekelte a válasz, épp olyan komolyan, mint amikor pár órával előtte a kakasokról gondolkodott, és megkérdezte, hogy a kakas mindig fiútyúk-e. De térjünk vissza Gellért bőröndjében tárolt galambtollra. Mert innen szeretném folytatni a gondolataimat, hiszen ma én is tollat ragadtam, ha nem is madártollat, de csillogós zseléset, hogy összeírjam a nyereményjátékra jelentkezettek lapocskáit, hogy sorsolni tudjak. Azt hiszem, a világon sosem volt még ilyen könnyű nyereményhétvégéhez jutni, mint most: pár perc alatt kész lettem az esélyes csapat összeírásával. Hát igen, marketingből még fejlődnöm kell… Na de ami a lényeg, a kedves nyertes
Szabóné Kovács Melinda!!!
Gratulálok Nektek, egyeztessünk mihamarabb a tavaszi hétvégéről, amit Agárdon a Pitypang Vendégházban tölthettek el! 🙂
Szép hétvégét mindenkinek!
Gratulálok!!!
Melinda nevében köszi! 🙂
Kedves Erika ! Hétvégén elmondtad a jó hírt, amit most ez úton is szeretnék megköszönni :))) És a gratulációt is köszönöm. Nagy örömmel várjuk, hogy a Pitypangba menjünk:)) Az írásaidat nagyon szeretem és örömmel várom a többit is. További nagyon szép napot kívánok Neked és Minden kedves olvasódnak :)))
Melinda, örülök, hogy örülsz a nyereménynek! Már éledezik a Pitypang, tavasszal vár Titeket!