Készítem Gellért szülinapi tortáját. Igaz, hogy már pár nappal túl vagyunk a valódi születésnapon, de a kis barátok holnap jönnek, így az ünnepelt tiszteletére a szokásoknak megfelelően több napos „ünnepségsorozatot” tartunk. Gellért hagyományosan és büszkén mindig dinnyetortát vagy jégkrém-tortát kér a szülinapjára – ezek a többieknek sosem járhatnak a nagy napra, hiszen téliek… Gellért viszont ragaszkodik hozzájuk, és nekem háziasszonyilag ez nagy könnyebbség úgy is, hogy a zsúrra most pót-torta is készül. Szokás nálunk, hogy a szülinapokon visszaolvassuk az ünnepelt születésekor írt jegyzeteimet. Gellért naplójában kissé szokatlanul kezdődik a vonatkozó írás: „Kedves Gellért! Boldog életet kívánok! Anya vagyok, általad már négy fiús anya… Hát igen. Be kell vallanom azt, amit – gondolom – mindenki sejt, és Te is. Nem akarok hazudni Neked. Igen, persze, hogy jobban szerettem volna lányt, mint fiút. De ez igaz volt már Jakabnál is, és Balázsnál is. De az is igaz, hogy nem arról van szó, hogy jobban szerettem volna egy lányt, mint TÉGED. Mert onnantól, hogy megláttalak, már nem egy puszta fiú voltál, hanem tele lett a szívem szeretettel. Nagyon-nagyon szeretlek azóta TÉGED!!!…” Az írás 2012. július 28-áról való, Gellért három és fél hetes korából…

A fiúkérdés időnként előjön nálam. Talán azért, mert volt egy gyönyörű kislányunk – akit alighogy megkaptunk, már el is kellett engednünk -, aztán lett négy fiúnk. Bár mindig is úgy gondoltam, hogy négy fiú sokkal jobb nekünk, mint három, de igaz, ami igaz, az elmúlt tíz évben bizony vívódtam sokat a fiúsággal. A keménységgel, az állandó zajjal, a földön heverő ruhákkal, a kalózos-kémes-katonás fegyverekkel, a folyamatos mozogni akarással, az állandó versenykényszerrel, a százezer unalmas meccsnézéssel. Azzal, hogy labdázni, úszni, sétálni és kosarazni sem lehet anélkül, hogy rögtön szabályt nem alkotnának rá, és győztest ne hirdetnének. Hiányoznak a hajfonások, a színes kisharisnyák és a babázás. A vendégséges játék, a nyomdázás, a boltokban való lányos nézelődés és a közös körömlakkozás. Soha nem gondoltam volna, hogy én fiús anyuka leszek, de a Jó Isten igen, ő valamiért lát bennem fantáziát. Én már kiskoromban is tartottam a fiús anyukáktól. Mindig zordnak, szigorúnak és férfiasnak láttam őket, akik kiabálnak, és ritkán mosolyognak, rövid hajat hordanak, sötét zokniban járnak, és nadrágot, vagy egyenes vonalú szoknyát viselnek. Ma már megértem e tulajdonságok okait, mégis remélem, nem mindet birtoklom én magam is… Mert akármennyire is nem értek a fiús dolgokhoz, alapvetően élvezem a velük járó káoszt. Vagánynak és örökmozgónak érzem magam, aki mindenre képes, minden percben működik, és mindig jelen van, ha szükség van rá. Egyébként egészen jó dolog öt férfi között egyetlen nőnek lenni… De tényleg! Bár eszméletlen mennyiségű ételt mozgatok meg a konyhában, folyamatosan – hű de büdös! – edzéses cuccokat mosok, és a szkander-versenyeken is egyre inkább a vesztes pozícióba kerülök, én vagyok az, akit mindannyian megdicsérnek. Olyanokat mondanak, amiről tudják, hogy jól esik: hogy csinos vagyok és szép, meg vékony is, és hogy én vagyok a legjobb anyuka a világon! Biztatnak: mindenképpen vásároljak magamnak cipőt, táskát, ruhát, és menjek csak nyugodtan Blankával moziba. És aludjak is ott, mert akkor ők tudnak például kalózos filmet nézni. Gellértkém mostanában úgyis nagy kalóz, Jack Sparrow-nak képzeli magát a Karib tenger kalózaiból, mert igen, negyedik gyerekként az ember már óvodásan is olyan menő filmeket nézhet, amit a bátyok ilyen idős korban soha nem tehettek meg… Annyira édes, amikor fölteszi a lógó gyöngysoros kalapját, távcsövet és pisztolyt vesz magához, az arca is megváltozik olyankor: komollyá válik és erőteljessé. A régi gyerekkori bőrövemet is fölcsatolja, és kardot erősít hozzá. A film zenéjére valamelyik fiúval lejátsszák a kardozós jeleneteket, mi vagyunk a nézők, ők a film.

Magunkat is sokszor úgy látom, film vagyunk, egy élettörténet, ami pörög, pörög. Érzem, hogy egy csomó epizódnak és résznek már vége van, úgyhogy nagyon kell figyelni, hogy el ne szalasszunk valamit a legfontosabb történésekből, mert sajnos nem ismételhetőek a részek. Már a legkisebb szereplőnk is hét éves, hű de gyors az élet! Kedves gyönyörű Gellértem, kis szőke, fehérbőrű, vékonylábú Édesem! Köszönöm a Rendezőnek, hogy éppen Téged küldött hozzánk akkor, így lett igazán csúcs a stábunk. Köszönöm neki a nagyszerű szereposztást, és az eddigi összes szereplési lehetőségemet! Jó, hogy nem azt a szerepet kaptam, amit én akartam, abban lehet, hogy nem lettem volna ennyire dicsért, foglalkoztatott és elégedett színésznő. Gellértkém, boldog szülinapot Neked!