Igen aktív a környezetvédelem téma most mindenütt, aminek nagyon örülök, ebből az apropóból kérdezlek titeket is: mit tesztek azért, hogy kevesebb szemetet termeljetek, és hogy környezettudatosabban éljetek? Tényleg kíváncsi is vagyok mindenkire (a legapróbb lépésekre is!), közben pedig egymásnak is adhatunk ötleteket, és a környezetért is sokat teszünk vele, ha inspiráljuk egymást.

Kezdem én. Sehol sem vagyunk a haladó-posztoló-influencer hulladékmentes társainktól, de nagyon érdekel a téma, és törekszünk, törekszünk. Ahogy most élünk, az hulladék szempontjából kb. ilyen:

• Azt hiszem, mi évek óta a kevés szeméttel élők körébe tartozunk bizonyos szempontból. Négy gyerekünk mellett a kukánkat minden héten „csak” egyharmadig töltjük meg szeméttel, de szelektívet is gyűjtünk, ez havonta kb. 2 kisebb zsáknyi térfogat. Általában tejes doboz, felvágottas műanyag, és tejfölös pohár, na meg pár kekszes, bonbonos vagy finomságos dobozféleség van benne.
• Vásárolni élelmiszeren kívül nagyon keveset szoktunk: ezt köszönhetem Marie Kondo rendre inspiráló könyvének – amióta ezt elolvastam, azóta egyszerűen nem akarok vásárolni. Köszönhetem még a cuccraktározástól elrettentő környezetem-béli tapasztalatoknak, illetve a négy gyerekkel járó, ide-oda rakosgatnivaló tárgymennyiségnek.
• Kacat-ennivalókat nem veszek a gyerekeknek, bár mindennap hallom, hogy uzsonnára az osztálytársak milyen csodákat vittek az iskolába.
• Üdítőt csak ünnepekkor veszünk, egyébként csapvizet, néha házi szörpöt iszunk.
• A pénztárnál nejlonszatyrot venni szerintem már senkinél sem menő, évek óta csúcs kis textilszatyrok lapulnak a táskámban.
• Addig használom a dolgokat, amíg azok jók: 23 éves a tányérkészletünk, régiek a poharaink, a lábosaink egy része már elérte a 40 éves kort is. És ez nem jelenti azt, hogy ezek rusnya, ósdi cuccok! Stílusos, ma már egyedi eszközök. De minek vegyünk újat, ha a régi teljesen jó?
• A ruháim nagyon nagy része turkálós, és igen „koros”, de nem tartom szükségesnek, hogy újabb és újabb elraknivalót szerezzek be. A fiúknak sincs sok ruhájuk, de éppen annyi van, amennyi elég. Egymástól örökölnek, jönnek baráti zsákok is, így jó, hogy van ruha- és cipőraktárunk a kinőtt vagy „még nagy” daraboknak. (Balázs az utóbbi két évben természetesen már új ruhákat kap, hiszen nem volt kitől örökölnie, és a baráti zsákok sem tartalmaztak ilyen méretű ruhákat.)
• Igazán nyugtató elfoglaltság egy jó film közben a zoknistoppolás!
• Ajándékot leginkább úgy szeretek venni, hogy az felhasználható legyen, vagy fogyóeszköz, de semmiképp sem egy újabb rakosgatni-való valaki számára.
• Szívesen készítek ünnepekre képeslapot, saját készítésű ajándékot, a vásároltat legszívesebben teljesen kihagynám az életünkből. De ennek sajnos még nem jött el az ideje.
• Szeretek selejtezni, de semmit nem dobok ki, hanem mindennek megkeresem a megfelelő további helyét. Rendszeresen fényképezem az aktuálisan szanált dolgokat, és körlevélben küldöm szét a közeli barátnőimnek a lehetőséget, hogy szabad a vásár. A cuccok nagy része ilyenkor hamar új gazdára lel.
• Alig használunk illatszert és vegyszert, bár ez az „alig” persze viszonyítás kérdése. Az arckrémem kb. 3 éves – jaj! -, az arclemosóm vagy 5, és így tovább. Annak idején megvettem ezeket, de sosem használom őket.
• Télen nem fürdünk minden nap automatikusan, csak az, akinek edzés, izzadás, koszos munka miatt szüksége és igénye van rá. (A napi alapos fürdés-zuhanyozás évezredekig nem volt jelen az ember életében.)
• Kevesebb mosószert és fele adag mosogatótablettát teszünk az adagolóba, az öblítő helyett ecetet vagy semmit töltök a tartályba.
• Papírszalvétát csak akkor használunk, ha vendégek jönnek, de előtte félbevágjuk a darabokat. Ezt senki nem veszi észre vagy zokon, mert arra az apró törölközésre éppen elég annyi.
• Nem, nem veszünk szárítógépet, 3 lepkeszárítóval dolgozunk nap mint nap.
• Nagy villanyleoltó vagyok, lelki szemeim előtt látom, ahogy a villanyóra megpihen, amikor lekapcsolok egy fölöslegesen égő villanyt. És ez jó érzés.
• 25 éves koráig használtuk a kis autónkat, és nagyon szerettük, mert mindent megtett, amire hivatott volt. Nem érdekelt, hogy nem szép, hogy foltozott és hogy másnak milyen menő autója van. Pedig a fiúk közül egyiknek-másiknak ez sokszor fontos szempont – sajnos az iskolában vannak gyerekek, akik ilyesmi felfogást és ítéleteket hoznak magukkal.
• A kapott ajándékainkból azt a részt tartjuk csak meg, amire szükségünk van. A többi bekerül egy szekrénybe, és továbbvándorol tombolába, zsúrba, szeretetcsomagba, rászorulóknak, barátokhoz vagy a bolhapiacra.
• A fiúk ahova csak lehet, biciklivel járnak (Balázs május óta 700 km-t ment!), nekünk ez csak többé-kevésbé sikerül. Ha vásárolni kell, legtöbbször autóval megyünk az iszonyú sok tej miatt. De Pestre a munkába rendszerint vonattal járunk.
• Úgy érzem, sokat főzök és sütök, de még ennél is többet kéne. Félkész cuccot nem szeretek venni és csinálni, műkajának érzem.
• Minden apró maradékot felhasználunk, élelmiszert sosem dobunk ki.
• Készítek lekvárt és szörpöt, gyümölcsmennyiségtől és tavalyról megmaradt készlettől függő mennyiségben.
• Jegyzet-, rajz- és listapapírnak egyoldalas, már rányomtatott papírt használunk. A használt borítékokban küldöm a fiúkkal az aktuális beadandó pénzeket a suliba, edzésekre, és ebben adom a gyerekekről készült fényképeket a családnak.
• A kapott ajándékok csomagolópapírjának még használható részét levágom, és feltekerem, majd alkalomadtán újra használom. A legapróbb részek is jól jönnek, amikor a fiúk mindenféle apróságot készítenek és ajándékoznak a rokonoknak. Ajándéktasakot sosem veszek, amit kapunk, abból adunk tovább.
• Nem vagyok hajlandó azért pénzt adni, hogy portörlő rongyot vegyek – arra ott vannak a kinőtt vagy kihasadt ruhadarabok. De az is érthetetlen számomra, miért lenne jó az, ha a szemeteinket friss, boltban vásárolt speciális szemetes-zacskóba tudnám dobálni?
• Bár nem iszunk sört, gyűjtjük a dobozát, az utcán sajnos rengeteget lehet találni. Minden fémet félreteszünk, kétévente visszaváltjuk őket. Külön gyűjtjük az üveget, a komposztot és a papírt is, (bár a Pitypangban még ezen a területen vannak hiányosságok).

Ezek a lépések leginkább automatikusak, de nem is mondhatom azt, hogy feltétlenül a környezettudatosság jegyében alakultak így. Ésszerűség és pénztárca-kímélet is jócskán van mögöttük (bár lehet, hogy e három valójában összefügg?). Közben azt hiszem, ennél a szintnél kissé megrekedtünk. Bár Gábor is nagyon lelkes, nem sikerül továbblépnünk drasztikusabb – vagy természetesebb? – irányba. A csomagolásmentes vásárlást például még nem mertem megpróbálni. De azt gondoljuk, reméljük, hogy minden ebbe az irányba tart. Biztatok és kérek minden olvasót, gondolkodjatok el ti is, mi mindenről tudnátok lemondani azért, hogy az unokáink is jól érezhessék magukat az életükben. Azok között, akik kommentben vagy hozzászólásban megosztják a mindennapjaik apró vagy nagyobb környezetvédelmi „akcióit, akciócskáit”, kisorsolom Bea Johnson: Zero Waste otthon című könyvét. Ha pedig még olvasónak is feliratkoztok a blogomra, annak külön örülök és nagyon köszönöm nektek!