Tizenöt évvel ezelőtt elhatároztam, hogy újraolvasom 1956-ot. Sosem tanultunk igazán mélyen róla, az iskolában nem jutottunk el oda, hogy személyessé, bensővé, sajáttá tegyük ezt a történetet. Ezt a pár napot, ami az ember feletti erősségről és az emberi aljasságról együtt szól. Tizenöt éve hetekig olvastam az apukám összes 56-os könyvét, az akkori sajtóanyagokat, és gondolkodtam, újraéltem, elsírtam a remény piszkos, kemény eltiprását. A tiltott kiadású könyveken túl Apu jóvoltából Nagy Imre neve is gyerekkorom óta velem volt: sokáig az egyetlen videokazettánk a “Nagy Imre újratemetése” volt.

Szeretem  hogy akármekkorák a gyerekeim, mindig tudunk velük beszélgetni, megosztani. Mindent. Mindent! Ma este gyertyát gyújtottunk a tévé mellett. Esti mese helyett a Szabadság, szerelem című filmet néztük meg (tavaly ugyanekkor a Szamárköhögést). Igen, mindannyian. Kell ez! Kell ezt látniuk, kell, hogy gondolkodjanak a hihetetlenül kibírhatatlan életeken is, éppúgy, ahogy egy temetést, egy szenvedőt is látniuk kell, ha éppen valahogyan hozzánk tartozik. Bár a film elején Áron még egy kicsit félt, hamar magával húzta a történet, és eredetileg nem így terveztük, de Gellérttel együtt ők is végignézték. Az aktuális jelenetek közben soroltuk az akkori családi történéseket, Fater (a nagypapám) élelmiszer-szállítását Budapestre, láttuk a “nagy fekete autót”, ami Mamiéknál is járt, és beforrhatatlan sebeket okozott a családnak. Összekötöttük a látottakat Áronék iskolai olvasmányával, Jakabék osztályának lyukas kokárdájával, a magyar-szovjet vízilabdameccs bírói döntéseit a sportot jól ismerő fiúk hüledezve nézték, Gellért pedig értetlenkedve kérdezgette, hogy miért nem volt a magyaroknak tankja, amivel visszalőttek volna. A filmben szerelő Balázs atya azt mondta, hogy a világot csak szeretettel lehet megváltoztatni. Szeretettel – mondta ezt, és közvetlenül ezután lelőtték. A börtönön végigmenetelő lánytól a cellákból mindenki szomorúan köszönt el: Isten áldjon! Bár a kicsiknek nem mondtuk, de a nagyok értették, hogy a kivégzésére ment az igazságért harcoló, szerelmes lány. Micsoda képtelenség! Téboly és rettenet. Pedig mindez megtörtént, nem is olyan régen. Hát Isten áldja azt a sok bátor, ártatlan, reménykedő embert, aki 62 éve meghalt a szabad Magyarországért.